Ül a konyhakövön, a béna lábát eltartva, feszesen vigyázó fülekkel néz be a nappaliba. Másik mancsa pont egy hajszálra a parketta végét jelző rézbetéttől, néha feláll tétován, keresi a helyét. A legsúlyosabb büntetésben van, kiközösítették a falkából.

Megint felemelte a fenekét, nem mer bejönni, nem is lehet neki, egy rossz mozdulat és morgó helyedre a vége. Nyújtogatja a nyakát, szenved, pedig ma már futottunk 5 kilométert, evett, ivott, egészséges. Egyik lábáról a másikra helyezi túlméretes szügyének súlyát, nagyobb kín nincs kutyának, mint ez.

De egy falkavezérnek sincs nagyobb kín, mint amikor lehugyozzák a vádliját, futónadrágostul, futócipőstül.

A lakásbahugyozás problémája enyhült az utóbbi időben, a falkaviszonyok kialakulása közben billenhetett meg valami a szobatiszta kutyában, ami pár hete iszonyú mértéket öltött, öt perc egyedüllét után is jelölte a követ, majd hirtelen elmúlt ez a gond, erre ma váratlanul odaáll, emeli a lábát és telibe.

Megint felállt, tétova féllépés, nehéz röhögés nélkül megállni, de alfafarkast nem láttam még röhögni, amikor a csicskafarkas szemtelenkedik, befelé röhögök, próbálok teljesen semleges és érdeketelen képet mutatni, nem közelít, visszalép.

A főnök lehugyozása súlyos ügy, pláne következetes rendtartás mellett kemény húzás - utánunk eszik, utánunk jön-megy, fix helyeken ürítés, nincs jelölgetés, stb.- eleinte, parancsszavak teljesítése helyett néha próbált megharapni (ötévesen befogadott, domináns kankutya) de azt könnyebb volt kezelni, durva agresszióra durva agresszió, nyaknál fogva földreszorítás, lenttartás, mindenki érti az üzenetet, ezek a törekvések gyorsan abbamaradtak. Ahogy erősödött a pozíciónk, úgy lett a kutya egyre nyugodtabb, kezelhetőbb, sőt, aranyosabb, elkezdett farkat csóválni, örülni, kötődni. (A kutya élt utcán is, szerezhetett pár remek tapasztalatot, idegen férfiaktól, botos emberektől, néniktől retteg, alapból mindenkivel bizalmatlan, csak a gyerekeket imádja)

A vádlirahugyozást se tudtam máshogy megtorolni, ütni csak a gyenge emberek ütik a kutyát, nekünk marad a földrenyomás, pofábamorgás, helyedre, ott maradsz. Egy napja megy ez a távoltartás, ez az első ilyen körünk, foximaxi most nem fog a falkával dögleni, kurkászni, és nem lesz ő se megkurkászva.

Most messzebb ült.

Most közelebb.

Most visszament a párnájára, nem is próbált idenyomakodni, ez jó jel, mert ezzel nekem segít a megoldás megtalálásában, ahogy eddig sokszor elég volt alaposan figyelni.

A visszaintegrálásban egyelőre bizonytalan vagyok, de a két órás közeledés-távolodás tangót elnézve a kutya sokkal jobban ismeri ennek a mechanikáját mint én, majd figyelek a jeleire, most se jött ide magától, pedig teljesen semlegesen viselkedtem. Persze, rosszul esik, hogyne esne, nem vagyok farkas, de egy kutyának semmi sem nagyobb teher, mint két, tízszer akkora emberre vigyázni, ettől a tévedéstől kell megóvnunk.

Közösítették már ki a kutyát a falkából?